Kemonozume: Egy modern Rómeó és Júlia

Egy sötét bár egyik bokszában két férfi ül. Egyikük izgatottan beszél a legújabb fogásáról a nőügyekben láthatóan sokkal tapasztalatlanabb társának. Egyre hevesebben, szinte már megszállottan beszél a lányról és az iránta érzett szenvedélyéről, majd bevallja, nem tudott ellenállni a kísértésnek és felvitte egy hotelszobába. Már-már azt hinnénk, egy szoknyavadász újabb hódításáról és az azt követő pásztoróráról van szó, amikor a férfi hozzáteszi: „felfaltam”. Nem szexről beszélt, egyáltalán nem. Ez a férfi egy emberevő.

Ezzel a jelentettel kezdődik Masaaki Yuasa 2006-os animéje, a Kemonozume, ami a látszat ellenére egy akció- és ágyjelenetekkel fűszerezett klasszikus love story.

A Kemonozume világában az embereket Shokujinkinak nevezett emberevő szörnyek gyötrik. Ezek a lények emberi külsővel rendelkeznek, de képesek szörnyetegekké átalakulni. Egy ősi legenda szerint egy férfi a távoli múltban elárulta a társait és megmentett egy nőt attól, hogy feláldozzák az isteneknek. A szerelmespárt cserébe megátkozták az istenek; az utódaik lettek a Shokujinkik, akik arra lettek kárhoztatva, hogy az idők végezetéig bujkáljanak korábbi fajtársaik elől. Mindez több ezer évvel később újra megtörténik, amikor a szörnyetegek levadászására létrehozott dojo örököse és leghatalmasabb harcosa szerelembe esik egy Shokujinkival. Úgy látszik, szerelmük már a kezdetektől halálra van ítélve: Toshihikónak a Kifuuken harcművészet elkötelezett híveként kötelessége elpusztítani minden emberevő szörnyet, míg Yukának Shokujinkiként folyamatosan meg kell küzdenie éhségével és vágyakozásával az emberi hús iránt. A Kemomozume alapja tehát a jó öreg Rómeó és Júlia történet, amit kivételesen sikerül éretten előadni. Masaaki Yuasa egy hagyományos történettel dolgozik, amit azonban érdekes módon megcsavar, és a régi stíluselemeket és a nézői elvárásokat felhasználva valami újat és ezáltal egyedit hoz létre. A végeredmény egy jól megírt és jól kivitelezett anime, amely annak ellenére nem kényszeríti rá a nézőt arra, hogy válasszon a felek közül, hogy világosan bemutatja a jó és a rossz közötti különbséget.

Az előbb említettek mellett a látványvilág az, ami kiemeli a Kemomozumét a tucatanimék közül. A szkeccsszerű karakterdizájnnak és háttereknek köszönhetően nagyon egyedi látványvilággal rendelkezik, ehhez azonban kezdetben kicsit nehéz hozzászokni. Hagyományos, illetve úgynevezett „mainstream” stíluselemekkel nem találkozik a néző, különleges megoldásokkal viszont annál többször. Sokak szerint ez az anime a legrondább dolog, amit animátorok valaha kiengedtek a kezük közül, azonban véleményem szerint az, hogy nem átlagos, nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyúttal csúnya vagy igénytelen is. Mindenképpen érdemes még megemlíteni a rendkívül hangulatos és az anime témájához nagyon jól passzoló zenét. Kétségtelen, hogy elsőre különös választásnak tűnhet az erőteljes, szexi, gyakran már-már túláradó, túlságosan dominánsnak tűnő jazz soundtrack, de meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem találtam elhibázott döntésnek. Véleményem szerint a zene nagyon jól illeszkedik a Kemonozume hangulatához, és segít abban, hogy az élmény teljes legyen.

A karakterek érettek, jól kidolgozottak és kapcsolatuk nagyon dinamikus. A közöttük lefolyó párbeszédek jól és ravaszul megírtak, ami azt az érzést kelti a nézőben, hogy nem csak ő maga elemzi a történéseket, hanem maguk a karakterek is. Erre a benyomásra csak ráerősít az, ahogy a karakterek folyamatosan megjegyzéseket tesznek magukra és az őket körülvevő személyekre. Toshihiko, a férfi főszereplő különösen érdekes, és nagyon könnyű vele azonosulni. Egész eddigi életét képességeinek tökéletesítésével töltötte, és mások által felállított szabályok szerint élt. Amikor találkozik azzal a lánnyal, aki az első barátnője lesz, megváltozik, és belekeveredik egy számára eddig ismeretlen világba. Azt hihetnénk, elkallódik, pedig az igazság az, hogy megtalálja valódi önmagát. Olyan kérdésekkel találja magát szemben, melyek elől legszívesebben elmenekülne, megválaszolásuk által azonban jobb ember lesz.

Yuka, a női főszereplő játékos, túláradóan jókedvű, és jelleméhez egy csipetnyi szexualitás is társul. Ahogy már korábban említettem, ő folyamatos küzdelmet folytat az irányítást gyakran átvevő Shokujinki-énével. Egyszerűbb lenne a könnyebb utat választani, és átadni magát a vérengzésnek, ő azonban azért küzd, hogy megőrizze emberségét. Ez az, ami érdekes karakterré teszi, ráadásul egy kis érdekes ízt is ad a véres jelenetekkel, levágott végtagokkal teletűzdelt animének. Mindenképpen érdemes még megemlíteni két érdekes karaktert: az ambiciózus, de sikertelen Kazumát, Toshihiko öccsét, és Riét, a dojo egyetlen női tagját. Az előző sikert hajkurászó küzdelme és elkerülhetetlen tragikus bukása, és az utóbbi harca az elismerésért szintén nagyon emlékezetes.

A Kemonozume azon animék egyike, melyek nem kapnak túl sok elismerést és gyakran elkerülik a figyelmet, de az igazság az, hogy mindenkinek érdemes tenni vele egy próbát, aki valami egyedire vágyik. Szokatlan és érett történtével, érdekes látványvilágával, hangulatos zenéjével, nyílt szexualitásával és a véres harci jeleneteivel sokaknak szerezhet érdekes perceket.